A Fájl

Megérkeztünk Discoveryre. A cégvezető azt mondta:

– Van egy Excelünk…

A hangsúlyból már tudtuk, hogy baj lesz.

Elő is került az omniózus Excel Fájl: Rendelések_ÚJ_VÉGLEGES_2025_MÁSOLAT3.xlsx

Megnyitni is alig mertük, de ami fogadott minket megnyitás után, az minden képzeletet felülmúlt. Egy több tízezer soros, több száz oszlopos Excel fájl, amihez senki nem mer hozzányúlni, mert félnek, hogy ha valamit elrontanak, akkor az egész cég működése összeomlik.

A fájlban mindenféle adat és információ van összekeverve, és senki sem tudja pontosan, hogy mi hova tartozik.

Illetve de, van valaki, aki tudja:

Ildike.

Ildike még a kezdetekben csatlakozott, ő volt az, aki a cég működéséhez szükséges adatokat összegyűjtötte és rendszerezte ebben a fájlban. Ez az elején tök jól működött, mára azonban a cég több száz milliós árbevételűre nőtt 15-20 alkalmazottal, és időközben nem volt már elég az a tudás, ami Ildikében és a fájlban van, így szépen lassan az alkalmazottak elkezdték bővíteni a Fájlt.

A cégvezető éjszakánként álmatlanul forgolódik az ágyában, rémálmaiban megjelenik, ahogy Ildike felmond, vagy az Excel fájl elveszik vagy megsérül.

Bármelyik esetben a cég operatív működése szinte azonnal összeomlik, és a cégvezetőnek kellene helyrehoznia a károkat - ha egyáltalán lehetséges.

Tanulság?

Ez egy klasszikus esete annak, amikor egy cég kinötte a rendszerét, kinőtte az Excelt.

Az Excel egy kiváló program, táblázatkezelésre, kalkulációkra nem is ajánlanánk mást. Arra azonban, hogy egy teljes cég működését ráépítsük, és minden adatot, információt, folyamatot egyetlen fájlban tartsunk… Na, arra nem alkalmas.

A cégvezetői horror történetekből tanulhatunk, és az egyik legfontosabb tanulság az, hogy ha a cég kinövi az Excelt, akkor ideje váltani egy megfelelőbb megoldásra.

Van nálatok is egy “Ildike-fájl”?

Az a táblázat, ami nélkül hétfő reggel megállna a cég.

Ha igen, akkor valószínűleg nem az Excellel van a probléma – hanem azzal, hogy a cégetek már kinőtte.

Ha kíváncsi vagy, milyen lenne egy stabilabb megoldás a céged működésére, írj nekünk: hello@overcode.hu